A fenséges Provence számtalan oldalról bemutatásra került már és soha ki nem fogyható témaként még rengeteg szentimentális elbeszélést lehet róla készíteni. A lila levendulamezők, a szőlőültetvények és a napraforgó táblák a Földközi-tengerrel vagy egy-egy helységgel a háttérben kétségkívül varázslatos látvány nyújtanak, olyannyira, hogy szinte belebújnánk az álomképbe. Azonban érdemes néha ezek mögé tekinteni, s a praktikusabb ismerkedés felé venni az irányt. Jöjjön Provence eddig rejtett, ám számokban jól mérhető oldala.
Provence partjain találhatók az Európában ismert legkorábbi emberi lakóhelyek, Kr. e. 1 millióból, amikor az őskori Provence lakói barlangokban, ágakból vagy állati bőrből készült kunyhókban éltek, s ragadozó életmódot folytattak. Egy 1985-ben felfedezett vízalatti barlang rajzai megőrizték az akkori táj képét, amelyet bölények, lovak - s nagy meglepetésre - pingvinek tarkítottak, és emberi kezek körvonalai díszítettek. Ebben a közegben kétségkívül nehéz elképzelnünk a mai virágzó borkultúrát.
Kr. e. 8500-tól kezdődően, az újkőkor végén Provence éghajlata ismét melegedni kezdett, a tenger fokozatosan emelkedett a jelenlegi szintjére, az erdők visszahúzódtak. Nem sokkal később európai emberek népesítették be a térséget, elterjedt a vad juh tenyésztése, s megalkotásra került az első, Franciaországban gyártott kerámia, amelyet később bor tárolására is előszeretettel használtak.
Kr. e. 8. és 5. század között valószínűleg kelták és ligurák törzsei váltották egymást, véres háborúik során vasból és bronzból készült, egyre fejlődő fegyvereikkel átrendezték az erőviszonyokat. Ezt követően érkeztek a Provence-ba a görögök, akik az ókori világ egyik legnagyobb kereskedelmi kikötőjévé virágoztatták fel a térséget, valamint saját termékeiket is exportálni kezdték. Ekkor kezdődött az akkori időben ipari mennyiségnek számító bor előállítása, ami mellett foglalkoztak, sózott sertéshús, hal és aromás gyógynövények értékesítésével is.
Provence-i bor készítése újra felvirágzott a Római Birodalom alatt, Kr. u. 2. század környékén. A borgazdálkodás olyannyira átvette a térség felett az irányítást, hogy Domitianus császár egy időre betiltotta a szőlőültetvények telepítését Provence-ban, de Marseille környéke továbbra is híres borokat állított elő, és Provence összes városa is importált Olaszországból. A Birodalom gyorsan belátta, hogy a külföldről való beszállítás nem költséghatékony, a szőlőtermesztésnek kár gátat szabni, felvirágoztatta hát inkább az iparágat, s busás bevételre tett szert belőle.
Provence Délkelet-Franciaország nagyjából 27,5 ezer hektáros földrajzi régiója és történelmi tartománya, amelyet nyugaton az alsó Rhône partja, keleten az olasz határ, délen pedig a Földközi-tenger határol. Ez nagyrészt megfelel a modern közigazgatási régiónak, a Provence-Alpes-Côte d'Azur-nak, és magába foglalja az alábbi szervezeti egységeket: Var, Bouches-du-Rhône, Alpes-de-Haute-Provence, valamint Alpes-Maritimes és Vaucluse egyes részeit. Provence nagy részének mediterrán éghajlata van, amelyet forró, száraz nyár, enyhe tél, kevés hó és bőséges napsütés jellemez. Változatos domborzatának köszönhetően azonban a tartományon belül több mikroklíma és helyi eltérés található, kezdve a belvízi alpesi éghajlattól Nizzánál, egészen a kontinentális éghajlatig Vaucluse északi részén. A provence-i szél az éghajlat fontos jellemzője, különösen a Misztrál, a hideg, száraz, északi szél, amely főleg télen fújja be nagy erőkkel a Rhône-völgyet Bouches-du-Rhône-ig és egészen Var megyéig. Ekkor gyakran eléri száz kilométer óránkénti lökéseket is, azonban egész évben megfigyelhető és a szőlőtermesztésben is fontos szerepet tölt be. A Misztrál természetes úton tisztogatja a szőlőt, gátat szab különféle betegségek kialakulásának, kórokozók elszaporodásának ezzel egyúttal szabályozva az érési folyamatokat.
A mészköves talaj és az időjárás ideális tehát szőlőtermesztéshez, így több mint egy tucat szőlőfajta közül válogathat az, aki a provence-i régióban rosé készítésébe vágja a fejét, vagy ami gyakoribb, bort szeretne vásárolni. Némelyik szőlőfajta olyan alapvető, hogy a szőlőültetvények legtöbbjén megtalálható, mások csak különleges bortípusokhoz szükségesek. A fő szőlőfajta a Mourvèdre, amely számos rosé elsődleges összetevője, de ugyanannyira széles körben elterjedt szőlőfajta a Cinsault, amely Franciaországban őshonos. Fontos még megemlíteni a Grenache-t, hiszen mondhatni igénytelen szőlőfajta, nem zavarja sem a szárazság, sem a hőség és a szélnyomást is jól bírja, ami a térségben különösen kapóra jön. Valódi provence-i fajta a Tibouren, ugyanis Franciaországban máshol nem is található meg, csak Varban, és népszerű testvére, a Carignan, amely annak ellenére termékeny fajta, hogy igazán jól szegényes talajban érzi magát. Változatos domborzatának, klímájának, talajösszetételének köszönhetően Provence sokféle szőlőnek és borászatnak ad otthon. Az itt előállított bor éves szinten 1,2 millió hektoliterre rúg, amelynek 94%-a rosé.
Összehasonlításképp Magyarország hat borrégiója közül a legnagyobb, a Duna borrégió szőlőterülete közel provence-i méretű, 24 ezer hektáros. A Duna és Tisza által közrefogott terület mindössze három, nagyon hasonló adottságokkal rendelkező borvidéket foglal magában, a Csongrádi, a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidékeket. Erre a sík, többnyire homokkal és lösszel borított régióra kontinentális éghajlat jellemző, amely alapvetően kedvez a bortermesztésnek, ám gyakoriak az időjárási szélsőségek is: tavaszi és őszi fagyok, aszályos nyarak, és hideg, hosszú telek jellemzik. Az erős Misztrál helyett itt a leghangsúlyosabb természeti adottság a mészköves homokban köszön vissza, amely a Duna hordalékából származik.
A borrégió borai évjárattól függően a hazai össztermelés egyharmadát is kitehetik, mégis sokszor előítéletes jelzőként szerepel velük kapcsolatban az „alföldi bor” megjelölés. Az évek során a régió eltökélt borászai fáradtságos munkával igyekeztek változtatni ezen, kivívni boraiknak a megérdemelt tiszteletet, több-kevesebb sikerrel. Egyre több magyar fogyasztó gondolja úgy, hogy a dunai régióból is származhat egy-egy élvezetes palack bor, azonban úgy tűnik egy jelzőt továbbra sem sikerül lemosni magukról, még pedig, hogy könnyű „ivóborként” titulálják őket. Pedig a borvidékek jellemző fajták alapján nem erre a következtetésre jutnánk, jól terem itt ugyanis a cserszegi fűszeres, az ezerjó vagy a rizlingszilváni, de megtalálható elvétve kadarka is. 2020-ban a három borvidék együtt több mint másfél millió hektoliter bort termelt, amelynek közel háromnegyede fehérbor. Ez ugyan egész hasonló a provence-i mennyiséghez, azonban a fajták miatt jól látszik, hogy Provence a rosékészítéssel inkább rózsaszínben szemléli a világot.
Asbóth Emma
https://www.hnt.hu/wp-content/uploads/2021/05/bortermeles-2011-2020-bv-adatok.pdf
https://bor.hu/borregiok/duna-borregio
https://www.boraszportal.hu/hirszuret/a-duna-borregio-kincsei-1998
https://www.vinsdeprovence.com/le-vignoble/presentation-generale
https://en.wikipedia.org/wiki/Provence
