Hogyan állt össze a Vinotiq kínálata? Miért különleges a provence-i régió? Milyen borválasztási tippek vannak kezdőknek? Ezekről és sok másról beszélgettünk Zanyi Andrással, a Vinotiq megálmodójával.
Kezdjük a bemutatkozással! Elmeséled, hogy milyen pályán indultál? Hogy kezdtél el a borokkal foglalkozni? Hogy született meg a Vinotiq?
Az eredeti hivatásomnak semmi köze a borokhoz, teljesen más volt a szakmám és a mindennapi munkám, amivel foglalkoztam. De a borokkal kapcsolatos inspirációm még gyerekkoromból indult: a szüleimnek volt a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken egy kis családi borászata, ahol a bátyámmal együtt töltöttük a gyerekkorunkat és aktívan részt vettünk a borkészítésben, valamint a szőlészetben. Akkor ez még inkább gyűlölt dolog volt... ahelyett, hogy a strandra mentünk volna, kotorásztunk a szőlőben. De idővel megszépültek az emlékek, a korral romantikus gyerekkori idillé vált. Ezután meg is szakadt a kötődésem a borokkal és a borászattal kapcsolatban, csak egy pár évtized múltán éledt újjá az érdeklődés. A munkámnál fogva sok időt töltök kint Franciaországban, azon belül is főként Provence-ban, s mivel évente nagyjából másfél hónapot ott vagyok, elkerülhetetlen volt, hogy megismerkedjek a helyi borászattal. Körülbelül 10 évig érlelődött bennem ez a gondolat, majd miután megismertem a kinti borokat, és a munkám mellett már volt annyi szabadidőm és energiám, amennyi szükséges, egy Franciaországban élő barátommal, Lizán Balázzsal együtt alkottuk meg a Vinotiq-ot. Ő egy remek marketinges szakember, ő építette a Vinotiq arculatát én pedig magával a bor alapanyag beszerzésével foglalkoztam, illetve a magyarországi értékesítéssel.
A honlapon az szerepel, hogy „az igazán kimagasló minőséget képviselő rozé borok hazája Provence”. Miért nem lehet ezeket a borokat hazai környezetben előállítani?
Három olyan dolog van, ami minden borkészítés során meghatározó. Az első az elhelyezkedés, ezen belül az időjárás és a talaj a leglényegesebb, hiszen ezek azok a körülmények, amelyek miatt az adott területen jó bort lehet előállítani. Összehasonlításképpen a napsütéses órák száma jelentősen több a magyar termőfelületeknek, ezenfelül Provence-ban rendelkezésre áll két irányból is hűvös levegő, amely sok esetben meghatározó lehet a szőlő érésénél. Az egyik északról a misztrál, a másik a déli áramlatok a tenger felől. Mindez azonban mit sem ér tudás nélkül, így a második tényező a tapasztalat. Azok a borászok, akik versenyképes terméket állítanak elő, hatalmas múlttal, generációról generációra öröklődő tudás birtokában vannak. A harmadik elem ehhez szorosan kapcsolódik, s talán nem minden esetben lényeges, de azért érdemes megemlíteni: az a történelmi múlt. Ebben a térségben kétezer éve rozé bort állítanak elő, az itteni termőterület 95%-ából rozé lesz most már. Ezzel szemben, ha megnézzük a magyar számokat, az első valódi rosé palackot alig 30 éve készítették. Előtte volt itthon siller persze, de azok, akik most rosét készítenek, kb. az elsőgenerációs rosé bor készítők. Ezért a jónál jobb, első minőségű borhoz egyszerűen több idő kell. Érdekességképp a provence-i rozé előállítási technika is teljesen eltér a magyartól, kis túlzással annyi bennük a közös, hogy mindkettő szőlőből van. Bizonyos tekintetben sokkal erősebb is a francia szabályozás. Hozzátartozhat még, hogy itthon a bormarketing nagyon gyermekcipőben jár, pedig pontosan kell tudni, hogy ki az átlagvevőnk és hogyan kell vele kommunikálni. Itthon talán egy borászatnál találtam meg ezt a fajta tudatosságot, de ők is kifáradtak az évek során, pedig hiánycikk a jó marketing. Én amondó vagyok, hogy nincs túltermelés egyetlen régióban sem, ha működik a bor-marketing, akkor minden deciliter, amelyet a termőhelyen nem iszunk meg, azt megisszák külföldön. Erre a legjobb példa Champagne, ott még sosem fordult elő, hogy a megtermelt pezsgőnek ne lett volna gazdája. Persze a Covid alatti két évből nem szabad konzekvenciát levonni, így ezeket most nem is arra értem.
Ha már bortermesztés, mit gondolsz a bio borászatokról? Ez a jövő?
Franciaországban a bio és a bio-organikus borászat régi, de mégis úgy gondolom, hogy még kezdetleges törekvés. Ahhoz, hogy ilyen módon tudjanak a klasszikus szőlőműveléssel megegyező (vagy jobb) minőségű bort előállítani, több idő kell, hiszen meg kell tapasztalni, hogy mit szeretne tőlem a szőlő. Franciaországban egyre több bio borászat van, a végén már ez nem is egy minősítő jelző lesz, hanem az alapbeállítás. Ugyan a kemikáliák hasznosak ahhoz, hogy távol tartsák a kártevőket, de azért már látszik a nagy múltú birtokok talajelemzéseiből, hogy ezek rettentően tönkre teszik a talajt. Egyszerűen mondva: ha ezzel nem hagyunk fel, akkor egy idő után nem fogunk tudni semmilyen módon szőlőt termeszteni azon a területen. Az éghajlatváltozás miatt kissé elkezdenek majd vándorolni a borászatok, a bordeaux-i termővidéken átlagosan 4 fokkal emelkedett meg a hőmérséklet és egy idő után olyan meleg lesz, hogy nem lesz alkalmas a megszokott, helyi fajták művelésére, tehát el kell indulniuk valamilyen irányba: vagy még északabbra, vagy az igazán szeles területek felé. Az új területeken feltehetőleg már senki nem fog nem bio borászatot létrehozni. Itthon még nem annyira találkozom ezzel a trenddel, de Franciaország borászatban mindig is iránymutató volt, valószínűleg ezt az irányt is mutatni fogja.
Kijelenthetjük, hogy te a francia borokat jobban szereted, mint a magyarokat, vagy mindkettő megfér egymás mellett a piacon?
A kérdés két fele nem zárja ki egymást! Kijelenthető, hogy én a francia rozékat jobban szeretem, de ez nem jelenti azt, hogy jobbak, mint a magyarok. A magyar bor jó! Sose mondok olyat, hogy ne lenne az. De minden ember ízlése más, van, aki ehhez szokott hozzá, van, aki ahhoz és akkor ott van egy nagy réteg, aki azért issza az adott bort, mert ízlik neki és így nem is kóstol meg mást... Ők azok, akik beszorultak, hiszen akinek kicsit is van kíváncsisága bármilyen gasztronómia felé, ő mindig kitekint. Nekem például a vörösborok túl nehezek, nagyon ritkán iszom, de ez nem jelenti azt, hogy nem kóstolom meg! De az én ízlésvilágomtól kicsit távolabb áll.
Azt tapasztalom, hogy az egyik legnagyobb tévhit a rozéval kapcsolatban Magyarországon, hogy egy nyári ital. Elmeséled, hogy Franciaországban ehhez, hogy állnak a franciák?
Rettentő nehéz elmesélni! Nagyon érdekes, hogy a vásárlóinkkal történő beszélgetések során 90 százalékukról kiderül, hogy vagy jártak Provence-ban, vagy ott is éltek. Olyannyira magával ragadta őket az életérzés, hogy hazahozták magukkal és ezért (is) vásárolnak nálunk. De ezt elmesélni, végtelenül nehéz, talán nem is lehet! Más az ország borfogyasztási kultúrája, mint a többi európai országnak, a bor klasszikus értelemben nem tartozik az alkoholok közé. Bort a franciák mindig isznak! Legjobb példa erre, hogyha bemész egy étterembe, a 4 tagú család előtt 4 darab borospohár található az asztalon: a 14 éves 2/3-ad, a 16 éves fele vízzel, a szülők pedig persze „tisztán” fogyasztják a bort. Nem azért, mert alkoholisták lennének, csak egyszerűen a kultúrájuknak szerves része. Hasonló helyzetben itthon 18 év alattinak nem rendelsz bort (amivel egyébként kifejezetten egyetértek), ha pedig a szülők kérnek egy pohárral, az étteremben megnézik, hogy mi az, ami épp nyitva van. Az, hogy egy családi ebédnél elfogyjon egy palack bor, nálunk teljesen szokatlan, ott viszont a mindennapoknak a része.
A „nyáron iszok rozét, télen iszok vöröset, közte meg fehéret” elképzelés ott egyszerűen nem létezik. A gasztronómiai kultúra sokkal jobban ki van alakulva az átlag fogyasztónál, aki pontosan tudja, hogy mihez mit iszik. Nem az számít, hogy hány óra van meg milyen hónap, hanem hogy milyen az alkalom, a társaság vagy mit eszek hozzá.
Elképzelhető tehát, hogy a franciák sokkal kevésbé kötik magukat a dogmatikai szabályokhoz, nagyobb szerepet kap náluk az életérzés?
Magyarországon sokszor hallom azt, hogy „de jó ez a bor, ebből nem szabad fröccsöt vagy forraltbort csinálni”. Amikor egy borásszal beszélgettem Franciaországban és megkérdeztem, hogyan szereti fogyasztani a saját borát - gondolva itt főként a hőmérsékletre -, azt válaszolta, hogy ő mentes vizet önt bele, de a felesége például a házi bodzaszörpéből löttyint hozzá. Szó sincs tehát bármiféle kötött szabályokról, nem, a bort úgy kell inni, ahogy ízlik! Ha rá van írva, hogy 12 fokon fogyasztható, de én rájöttem arra, hogy nekem hidegebben vagy melegebben ízlik, akkor tegyem úgy, hiszen nem én vagyok a borért, hanem a bor van értem. Ez a francia gondolkozásnak abszolút része, lásd a feleség, aki a saját borát úgy szereti inni, hogy a saját bodzaszörpét beleönti - mert neki úgy ízlik. Ez így van rendben. Itthon az egyszerűbb borokat isszuk fröccsben, a minőségit tisztán, a rosszakkal meg nem kezdünk, pedig ez nem ennyire fekete-fehér.
Ha valaki most kezd ismerkedni a minőségi borfogyasztással, merre induljon, mit vegyen figyelembe?
A legfontosabb, hogy próbálkozni, kóstolni kell és nem szabad megmaradni annál az egynél, ami ízlik! Gyerekkoromból emlékszem a szomszédunkra, Miska bácsira, aki egész életében csak olaszrizlinget ivott, sosem kóstolt meg egy másik fajtát sem. Mindamellett lehet, hogy az az olasz rizling, amelyet ő ivott, nagyon jó volt, de azt hiszem sosem tudta meg, hogy milyen jó borok vannak még a világban.
Ha valaki ismerkedni akar a borokkal, akkor régiós borokat kell kóstolni. Nem azt mondom, hogy provence-i rozét kell inni, hanem ez azt jelenti, hogy meg kell kóstolni az újvilági borokat, inni kell ausztrál bort, újzélandit, meg kell nézni a tradicionális francia vidékeket, valamint Villányt is vele együtt, és meg kell kóstolni a dél amerikai, chilei borokat például. Ha valaki egy ilyen kört végigkóstol - ne egyszerre, mert akkor nem lesz meg az ízélménye, hanem szépen lassan, ahogy fogyasztja a borokat - akkor ki fog alakulni az ízlése. Persze vannak nagyon jó borok, akár olyanokat is találunk, amelyeket vegylaborokban állítanak elő. Új-Zélandon vagy Ausztráliában a borokat pontosan úgy készítik el, hogy az ember ízlelőbimbóit a megfelelő módon érintse meg, amibe aztán bele tudnak ragadni még azok is, akik nekiálltak végigkósolni borok egész sorát. Ezeket mindig el kell engedni, én például nem vagyok hajlandó kizárólag provence-i rozét inni, annak ellenére, hogy nagyon szeretem.
Na és neked melyik a kedvenc régiód? Ért valami meglepetés egy-egy végigkóstolás alatt?
A kedvenc régióm persze Provence, nem véletlenül foglalkozom ezzel. Azon kívül én az újvilági borok közül az újzélandit szeretem, ahogy említettem fantasztikus vegyészeik vannak, jól állítják elő a borokat, nyilván a termőalap is jó hozzá. Ezen kívül még Bordeaux-t kedvelem! Az én én ízlésemhez a délamerikai borok nem tudtak felzárkózni, mindig találok valamit, amibe bele tudok kötni, az amerikai borok pedig talán túlságosan populárisak nekem. Én inkább azokat szeretem, amelyekről azért már lehet beszélgetni. Egy amerikai Chardonnay nagyon jó, de az olyan, hogy igyuk meg, jó lesz a kedvünk, aztán beszélgessünk a sakkról.
Mi a helyzet a Vinotiq kínálatával, melyik a kedvenced?
Elöljáróban szeretném megemlíteni, hogy Provence-ban nagyságrendileg 400 számottevő borászat van, ebből mi körülbelül százat lekóstoltunk ahhoz, hogy kiválasszuk a Vinotiq kínálatát. Először 10 borral indultunk, most abból 5-re szűkítettük azt a termékportfoliót, amely úgy tűnik, hogy hosszútávon meg fog maradni.
A kedvencem maga az Étalon, amely tulajdonképpen a saját borunk. Nagyon hosszú ideig keresgéltük a bort, a termőterületet, a borászt, hogy megalkossuk a Vinotiq zászlóshajóját. Az Étalon nem úgy a saját borunk, hogy két megbeszélés között én kapálom a szőlőt, hanem egy helyi gazda állítja elő nekünk, ott palackozzák és így érkezik meg Magyarországra, csak a magyar piacra. Az Étalon ízvilága, a cukortartalma a színe... nekem ez a kedvencem, kifejezetten engem prezentál. Szerencsére most már sokan vannak rajtam kívül is, akik nagyon szeretik. Második helyezett a Minuty borászat borai, az ő világsikerük nem véletlen, a borminősítők rendre 90 pont feletti értékelést adnak minden évjáratukra. A többi 3 borunk mindegyikét más okból tartottuk bent. Érdekesség, hogy van köztük egy olyan, amelyet nem tudok megmondani miért, de nagyon szeretik a vásárlóink, valahogy passzol a magyar ízlésvilághoz. Nyilvánvalóan jó bor, nagyon sokan viszik, de én nem tettem volna bele a saját top ötömbe. Ebből nagy mennyiséget hoztunk be, a végén a vevőink egymásra licitáltak az utolsó palackokkal. Jönnek belőle az új évjáratok is.
Ha már Vinotiq, mik a terveid 5 év múlva és 10 év múlva?
Az ötéves terv, aminek most a második évében járunk, az elsősorban edukáció. Az a célunk, hogy megismertessük a terméket, legyen egy olyan kedvelő-tábor, akik vásárolják a borainkat és viszik a Vinotiq hírét. A magyar köztudatban nem nagyon élt a provence-i bor, olyan idegen termékként hoztuk be az országba, amelynek a kultúráját szeretnénk széles körben megismertetni. Erre nem is öt, hanem nagyjából négy évet szánunk.
Ezt követően szeretném a portfóliót bővíteni, de ezt is majd nagyon erősen szűrve. Például egy provence-i kínálat mellé egy bordeaux-i bor nem passzol, de minden olyan, nagyjából hasonló texturával bíró bor a világ más helyeiről, igen. Kifejezetten olyan borokkal szeretnék foglalkozni, amiről mi azt mondjuk, hogy zseniális, de egyébként nem kimondattan ismert. Én nagyon örülnék, ha a Vinotiq egy olyan branddé válna, ahová akkor megyek vásárolni, ha jót szeretnék, de a megszokott komfortzónámból egy kicsit hajlandó vagyok kilépni, nem pont ugyanazt akarom inni, mint tegnap este.
Zárásképp áruld el nekünk, te hogyan választasz bort!
Én nem az ételhez, nem is feltétlen a napszakhoz, hanem hangulathoz szeretek bort választani. Ez így nagyon spontán, de nekem soha nem volt még kérdés, hogyha szeretnék inni egy pohár bort, mire is vágyom. Nem kell gondolkoznom rajta, hiszen az ember hangulata adott. Ha betartjuk a kliséket (vöröshúshoz vörös bor és társai) akkor a saját rabszolgáink lettünk, nem a bor adja az élvezetet nekünk, hanem eleget teszünk a bor tankönyvi követelésének. Mindenféle bort képes vagyok inni, mindenféle időszakban, de mindig a hangulathoz választok.
Asbóth Emma
