Noha szentül hisszük, hogy a borkészítés elsősorban szenvedély, s csupán másodsorban munka, e tevékenységre az Európai Unió területén szigorú központi szabályozás érvényesül. Az Európai Unió borszabályozása egy a borral kapcsolatos közös jogszabály, amelynek tagállamai adják a világ bortermelésének csaknem kétharmadát. Ezen előírások az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) részét képezik, és olyan dolgokat szabályoznak, mint az egyes EU-tagországok számára megengedett legnagyobb szőlőterület, a megengedett borkészítési gyakorlatok, valamint a borok osztályozásának és címkézésének alapelvei. A borszabályozás alapvető célja a teljes termelés szabályozása és a bor túltermelése elleni küzdelem, valamint az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) egységesítése. Bizonyos értelemben tehát a borszabályozás a termelőt és a fogyasztót egyaránt védeni próbálja.
Az EU borszabályozása, mint a KAP része, nem tartalmaz az alkohol vásárlásának vagy fogyasztásának korhatárára, a borreklámra vagy kiskereskedelemre vonatkozó szabályozást, valamint az egyes EU-tagállamok nemzeti szociális vagy közegészségügyi politikájának egyéb vonatkozásait – ezeket ugyanis javarészt a tagállamok hivatottak rendezni, belső jogrendszerük keretén belül.
Míg a rendeletek szövege a borkészítési gyakorlatokkal foglalkozik, az EU borszabályozásának történetének nagy része a piaci egyensúlyhiány és a bor túltermelésének problémájához vezethető vissza. A KAP kezdetén az akkori Európai Gazdasági Közösség (EGK) borágazata meglehetősen rövid ideig ésszerű egyensúlyban volt. Ez idő alatt nem volt szabályozás az ültetvényekre vonatkozóan, és eleve kevés volt a piaci beavatkozás, mivel erre nem volt szükség. A második világháború utáni korai időszakban azonban számos technológiai újítást vezettek be a szőlőtermesztésen belül, ami hamarosan a termelés növekedéséhez vezetett, miközben a kereslet sokáig változatlan maradt - ez pedig borfelesleget eredményezett. Az EGK válaszul kénytelen volt beavatkozni a piacba, hogy bizonyos garanciákat adjon az értékesítésre, ám ezzel párhuzamosan továbbra is megtartotta az új szőlőültetvények telepítésének szabadságát, ami inkább súlyosbította, semmint megoldotta a túltermelés problémáját. Bár utólag logikátlan politikának tűnt, ez összhangban volt azzal az akkori nézettel, hogy az EGK célja a termelés évről évre történő kiegyensúlyozása.
Miután felismerték, hogy a többlet strukturális, nem pedig átmeneti változás, 1978-ban a borszabályozást „intervenciósabbra” változtatták, a további szőlőültetvények betiltásával, ami azt jelentette, hogy bevezették a telepítési jogok rendszerét. Ezenkívül bevezették a többletbor ipari alkohollá történő lepárlására vonatkozó követelményrendszert is, amely eljárást gyakran „sürgősségi lepárlásnak” is nevezik. Ezzel párhuzamosan Európa nagyobb bortermelő országaiban az olcsó bor belföldi fogyasztása visszaesésnek indult, ami még nehezebbé tette a korábbi piaci egyensúlyi állapothoz való visszatérést. Ez az 1980-as évektől a teljes kereslet mennyiségileg markáns csökkenését jelentette, annak ellenére, hogy Észak-Európa borimportáló országai növelték fogyasztásukat. Ráadásul a növekvő borexport az Újvilágból, amely gyakran inkább az aktuális fogyasztói hóbortoknak kedvezett, semmint nagy hagyományokkal bíró stílusban készült, a borfogyasztók körében fokozott versenyt és változó ízlés megjelenését is jelentette. Ennek eredményeként a csökkenő összkereslet magába foglalta a kereslet magasabb minőségi szint felé történő eltolódását is. Mivel felismerték, hogy egyes helyeken a szőlőültetvények valószínűleg nem fognak megfelelő minőségű bort hozni, az 1980-as évek végén bevezették a szőlőültetvények feladásának fokozott pénzügyi ösztönzőit, az úgynevezett kivágási vagy szőlőhúzási programokat. Ez a túltermelés csökkenéséhez vezetett, de a teljes egyensúlyt még mindig nem sikerült elérni.
Az 1990-es évek közepén a KAP nagy részét felülvizsgálták, és a jogszabályokat egyszerűsítették. 1999-ben pedig jelentős átdolgozásra került sor, és azóta is többször elhangzott, hogy a cél az olyan beavatkozások fokozatos megszüntetése, mint a sürgősségi lepárlás, mivel ezek a bor "mesterséges felvevőpiacai", erősen beleavatkoznak a folyamatokba. Ezt a célt azonban a mai napig nehéznek bizonyult elérni.
A reformok legutóbbi fordulóját 2006-ban jelentették be, és 2008-ban jogi dokumentumok is születtek belőle. Néhány kulcsfontosságú pont volt a lepárlási intézkedések kivezetése, a telepítési jogok megszüntetése, amellyel nemzeti felelősséggé válik az ösztönzők megfelelő egyensúlyának kiválasztása, azonban ezek közül sok reform kevésbé volt átfogó, mint az eredetileg javasoltak, és több tétel végrehajtása is késett.
És hogy miről rendelkezik az aktuális szabályozás? Erre a cikksorozat második részében keressük a választ.
https://ec.europa.eu/info/food-farming-fisheries
https://www.decanter.com
https://ec.europa.eu/info/food-farming-fisheries/key-policies/common-agricultural-policy
https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2008:148:0001:0061:EN:PDF
