Sokak fejében él egy kép, ahogy vidám munkások szedik a szőlőt finoman fonott kosarakba, mielőtt letelepednének egy kiadós ebédre a szőlőültetvények tövében. A borcímkék gyakran hirdetik a kézi betakarítást a minőségí jeleként, ám a legtöbb piacon lévő bor esetén mégis óriási szerepet játszanak a betakarító gépek. A gépi vagy kézi betakarítás közti választás több tényezőre vezethető vissza: szerepet játszik a szőlőültetvény elhelyezkedése, a szőlőtövek hozzáférhetősége, a borászat költségvetése, a tervezett borstílus és a borász egyéni preferenciája is.
A kézi betakarítást emberi erővel és kézi szerszámokkal végzik, a fürtöket gyűjtőkosarakba vagy vödrökbe helyezik és a pincészetbe szállítják. A módszer legnagyobb előnye, hogy a betakarítók munkájuk közben válogathatnak a szőlőben, szedhetik csak az érett, szép fürtöket és elkerülhetik a rothadt, sérült vagy meg nem érett szőlőt. Különösen igaz ez az állítás egy-egy kényes szőlőfajta esetén, amely már eleve sok gondozást igényel vagy amelynél félő, hogy a gépi betakarítás során összezúzódik. A kézi betakarítás kíméletessége megvédi a gyümölcsöt a károsodástól, amely nem kívánt oxidációs folyamatokhoz, barnuláshoz és baktériumok elszaporodásához vezethet. Emellett vannak olyan szőlőültetvények, amelyek egyszerűen alkalmatlanok gépi szedésre, mert túl meredekek, a szőlőfajta nem megfelelő, vagy a szőlőültetvény nem kellően rendezett. A legtöbb borászat tipikusan kézzel szedi a zászlóshajó borához rendelt szőlőjét, amíg egyes oltalom alatt álló eredetmegjelölések törvényileg előírt feltétele a kézi szedés. Champagne egyik legnagyobb kihívása például a háromhetes szürethez szükséges közel 120 ezer munkás megtalálása.
Hátránya ugyanis az, hogy nagy munkaerő állományt igényel. Az aratómunkásoknak megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük, ami egyre nagyobb problémát jelent, a tapasztalt idénymunkásokból folyamatos hiány van. Díjazásuk sok esetben súly alapján történik, a több szőlő számukra nagyobb bevételt jelent, így a gondos válogatás nem túl valószínű. Ráadásul a kézi szüret lassú, fáradtságos és időigényes feladat. Becslések szerint régiótól függően akár háromszor is drágább lehet a betakarítás tonnánként, mint gépi szedés esetén. Az aratógép egy óra alatt nagyjából egy hektár szőlővel végez, míg az embereknek ez legalább öt órába telik, ami nagy esőzések, viharok, vagy jelentős mennyiségű szőlő egyszerre érése esetén problémát jelenthet. Amennyiben a pincészetnek nem áll módjában, hogy sok munkást dolgoztasson egy időben, kénytelen előbb elkezdeni szedni a szőlőt, mielőtt tökéletesen beérne, hogy a nagyját majd optimális érettséggel szüretelhesse.
A gépi betakarítás eredetileg kereskedelmi borászatokhoz társult, amelyek ipari mennyiségű szőlőt termeltek. A betakarító gépeket az 1960-as években fejlesztették ki az Egyesült Államokban, ám sokáig nem engedélyezték használatukat. Létezésükre egy ausztráliai kutató, John Possingham figyelt fel, így lett Ausztrália az 1970-es évek elejére a gépi betakarítók első nagy piaca és tette lehetővé a 200–400 hektáros parcellák telepítését Dél-Ausztrália folyóvidékein. A technika fejlődésével idővel egyre elterjedtebbé vált ez a módszer, kisebb birtokok is elkezdték alkalmazását. A mechanikus betakarítás legnagyobb előnye, hogy a gépek optimális érettséggel vagy akár az időjárás drasztikus és váratlan változása előtt gyorsan betakaríthatnak nagy területeket, ezzel megelőzve a terméskiesést. A gépek akár a nap 24 órájában működhetnek, és ami a forró régiókban kiemelten fontos, éjszaka is szüretelhetnek.
Legnagyobb hátránya viszont, hogy hajlamos nagyobb kárt okozni a szőlőben. A gépi betakarítók a szőlőültetvények sorain végighaladva hosszú gumi- vagy üvegszálas rudak segítségével rázzák le az érett fürtöket, ami fizikai traumát jelenthet, különösen a törékeny szőlőfajták esetén. A legtöbb gép szárat hagy maga után a szőlőn, ami korlátozza bizonyos borászati lehetőségeket, ugyanis némely borfajtához és technikához, mint például a szénsavas maceráláshoz, egész fürtökre van szükség. Az aratógép másik nagy hátránya a beruházás tőkeigénye, hiszen egy ilyen gép megvásárlása 100-200 ezer Euró között mozog. Hosszabb távon azonban a géppel történő szedés többnyire olcsóbb, mint a kézi betakarítás, ami a szőlőültetvényben vagy a pincében történő egyéb minőségi fejlesztés javára forrást szabadít fel.
Minden borász és termelő meg van győződve arról, hogy az ő munkamódszere a legkiválóbb. Aki manuálisan szüretel azt állítja, ezzel különleges aromát biztosít borai számára, aki pedig a gépi szedést részesíti előnyben fenntartja, hogy az is ugyanolyan jó vagy jobb. Tény, hogy a mai világban készült bor nagy részét, körülbelül 60-80%-át géppel szedik, de itt is érvényesül az a mondás, mely szerint in vino veritas - azaz csak a palackban lévő eredmény fogja megmutatni a valódi igazságot.
Asbóth Emma
