Míg a legtöbb borkedvelőnek van kedvenc vörös- és fehérbora, túl sok ember figyelmen kívül hagyja a rosébort. Lehet, hogy ez egy sztereotip hozzáállás nőies színe miatt, amely sokakat elriaszt, vagy a bor igazságtalan hírnevének köszönhető, amely minden jog nélkül lánybúcsúk italaként állítja be, de ezen vádak közül egyik sem igaz. Ez a cikk azért született, hogy kijelentse: lehet rosé nélkül élni, csak nem érdemes.
A vörös szőlő felhasználásával készült rózsaszín bor a vörösbor összetett gyümölcsös ízeivel rendelkezik, miközben elcseni a fehérborok frissességét is. Szinte az összes kedvenc vörös szőlőnk rosé változatával találkozhatunk, ezért rengeteg fajta közül válogathat az, aki rosét szeretne kóstolni: akár a Merlot, akár a Pinot Noirt kedveli, van egy olyan rosé bor, amely megfelel az ízlésének.
Míg egyes rosék rózsaszínebbek, mint a vattacukor, mások pedig sokkal visszafogottabb árnyalatúak, minden rosé bor egyaránt fantasztikus. Provence-t a világ fő rosébor régiójaként tartják számon, illő tehát, hogy a francia „rózsaszín” szó a nemzetközi neve ennek a piroskás színű bornak. Az egyetlen másik bor, amely összetéveszthető ezzel a rózsaszín borral, a szőlő héjával érintkező bor, ám míg a héjjal érintkező borok általában arany narancssárga árnyalatot mutatnak, a rosé színe első ránézésre is azonnal felismerhető. A kettő között a legnagyobb különbség ezen kívül, hogy különböző módon készülnek. A héjjal érintkező bor úgy jön létre, hogy a fehér szőlőt az ép héjjal összetörik és így hagyják erjedni - akár egy éven át. Ez az eljárás szokatlan borokat eredményez, amelyek merészebb ízűek, s olyan különleges gyümölcsjegyek is érződhetnek rajtuk, mint a jackfruit és a narancshéj.
Ha feltesszük a kérdést, hogy tulajdonképpen milyen ízű a rosé, számtalan válaszlehetőségre számíthatunk. Az egyetlen rövid válasz az, hogy „attól függ”. Mivel minden szőlőnek megvan a maga sajátos íze, cukorszintje és savassága, minden bor íze kissé eltérő lesz. Ez a rózsaszín hithű francia bor általában Syrah, Grenache és más francia szőlők keverékéből készül, ízében virágos jegyek, valamint fűszeres árnyalatok egyaránt megtalálhatók. Amerikában a White Zinfandel bor népszerűségének köszönhető, hogy a rosé hírneve némileg csorbát szenvedett. Sokan azt feltételezik, hogy minden rosé bor olyan édes, eper és málna ízvilágú, mint a White Zinfandel, pedig nagyon sok csodálatos lehetőség áll rendelkezésre, amelyeket végig lehet kóstolni, és a jó hír: attól még, hogy az egyik nem tetszik, nem jelenti azt, hogy nem fog ízleni egy másik.
Mint arról már sok szó esett, a rosé borok is csodálatosan párosulnak különféle ételekkel. Azt leszámítva, hogy mielőtt kiválasztaná az ételt, érdemes leellenőrizni, hogy az üveg száraz, vagy az édesebb oldalon mozog, sok fejtörést nem fog okozni a borválasztás. A nyári szezon beköszöntével különösen jól passzol grillezett ételekhez, sült húsokhoz, halakhoz, de saláták mellett, vagy beltéri vacsorapartik során is megállja a helyét.
Ami a bor megfelelő hőmérsékletű felszolgálását illeti, a rosé bor akkor a legjobb, ha 10-15 fokra hűtjük. Azonban ezt sem kell túlstresszelni, elegendő felszolgálás előtt néhány órába hűtőszekrénybe tenni az üveget, vagy dekoratív jeges vödörbe tálalni. Sok vörös unokatestvérével ellentétben a rosébornak nem előnyös a dekantálás. Ehelyett tálalja közvetlenül az üvegből, és szánjon időt arra, hogy kortyolás előtt élvezze a bor aromáit. A felszolgáláshoz fehérboros pohár is megfelelő, de a rosét hagyományos rövid hassal és kinyíló teremmel rendelkező talpas poháran szokás kínálni. A habzó roséboroknál azonban mindenképp pezsgős poharat válasszunk, hiszen a fuvola lehetővé teszi, hogy a csillogó buborékok tovább sisteregjenek.
Amikor legközelebb bort választ, gondoljon a rosékra. A gyönyörűen összetett száraz fajtáktól a finom pezsgőkig minden alkalomra van egy rosé bor!
