Az üzletekben bóklászva kezünkbe akad egy palack, AOC felirattal. A kerti partin rákérdezünk, mi is ízlett annyira, s azt a választ kapjuk, a házigazda csak Côtes de Provence borok közül válogat. Az étteremben kirendelt bor mellé felhívják figyelmünket az IGP megjelölésére is. De mégis - mi micsoda?
A Côtes de Provence olyan ellenőrzött eredetmegjelöléssel ellátott bor, amelyet a provence-i szőlőültetvények egy részén, Var megyében, Bouches-du-Rhône-ban, vagy Alpes-Maritimes régióban készítettek. Így ellentétben azzal, amit legtöbben gondolnak, a Cotes de Provence nem illeti automatikusan a Provence egészén készült termékeket, „csupán” 20.100 hektár gondosan körülhatárolt és ellenőrzött terület jogosult ezen eredetmegjelölést használatára. Ez éves szinten 977.600 hektoliter, azaz 130 millió palack bort jelent, amely 90%-ban rozé, 6,5%-ban vörös és 3,5%-ban fehér bor.
Côtes de Provence talajáról érdemes néhány szót ejteni, hiszen az különösen kedvez a bortermesztésnek. Két nagy részre oszlik geológiailag, északon és nyugaton meszes, délen és keleten kristályos gránit és vulkanikus kőzet. A teljes északi és nyugati zóna dimbes-dombos, erózió által kialakított mészkőgerincekből áll, keleten a tenger felé nézve Maures és Tanneron hegység ráhatása érezhető. A terület nagysága és változatossága okán Côtes de Provence nem egy, hanem 8termőterületből áll, amelyeknek mind megvan a saját geológia és éghajlati tulajdonsága. Jelenleg négy kimagaslóan elismert megjelöléssel bír, Côtes de Provence Sainte-Victoire, Côtes de Provence Fréjus, Côtes de Provence La Londe és Côtes de Provence Pierrefeu.
Rozé és vörösbor készítéséhez használt szőlőfajták a Syrah, Tibouren, Cinsault, Grenache, Mourverde, de Cabernet Sauvignon és Carignan is megtalálható, míg fehérborhoz Ugni Blanc, Calirette, Rolle, Semillon kerül felhasználásra.
A terület rozéi világos megjelenésűek, halvány rózsaszín ruhában. Aromájukat tekintve egyaránt érződnek rajtuk citrusfélék (pomelo, citrom), egzotikus gyümölcsök (passiógyümölcs, mangó) valamint vörös gyümölcsök is (ribizli, eper, málna, cseresznye), melyek virágos jegyekkel (fehér virágok, galagonya, édeskömény) keverednek. Vörösek tekintetében sokkal intenzívebb ízről beszélhetünk, a rubintvöröstől egészen a bíborig. A fiatalon fogyasztandó borok cseresznye, eper, málna és fekete ribizli jegyeket tartalmaznak, rugalmas és jól lekerekített tanninokkal. A hosszú idejű érlelésre szánt borok aromás potenciállal bírnak, és már sötétebb gyümölcsök (szeder, áfonya, cseresznye) fűszeres jegyei is érezhetők rajtuk. Ami pedig a fehéreket illeti, szép, halványsárga árnyalat, körte, egzotikus gyümölcs, ananász és citrus aromák, fehér virágok és gyógynövények (menta, zsálya) finom jegyeivel kiegészítve.
Az AOC, azaz Appellation d'origine contrôlée magyarul oltalom alatt álló eredetmegjelölésű terméket jelent. Magába foglalja mindazon termékeket, amelyek gyártási szakaszai, azaz előállítása és feldolgozása ugyanazon a földrajzi területen történik. Az eredetvédettséget ellenőrző nemzeti szabályozás Franciaország mellett a legtöbb országban megvalósult, többek között Magyarországon is.
Az ellenőrzött eredetmegjelölés szabályozásának igénye egészen a 15. századig nyúlik vissza, viszont az AOC tanúsítványokat csak az 1930-as évektől kezdve alkalmazzák. Létrehozása számos személyiségnek köszönhető, különböző szőlőültetvényekről. Kiemelkedő közülük Pierre Le Roy, Joseph Capus és Joseph Girard, akik jogi képzettségük ismeretében törekedtek rendszert teremteni a vásárolt és saját termesztésű szőlőből készülő borok tekintetében. Hosszas egyeztetés, pereskedés, több alapítvány és egyesület létrehozásán keresztül vezetett az út, mire 1935. július 30-án a törvények lehetővé tették a „Borok és párlatok eredetmegjelölésével foglalkozó nemzeti bizottság” megalapítását.
Az AOC mai formája egy hivatalos tanúsítvány, amely megfelel az európai oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM) kritériumainak is. Fontos kiemelni, hogy az eredetmegjelölések nem védjegyek és nem mintaoltalmak vagy szabadalmak, hanem hivatalos származási és készítési tanúsítványok, amelyeket egy minisztériumtól független szervezet, az Institut national de l'origine et de la qualité (INAO) állít ki és ellenőriz. 2018-ban a Franciaországban előállított borok 47% -a ellenőrzött eredetmegjelöléssel ellátott bor volt.
Végezetül pedig következzék az IGP, azaz Indication Géographique Protégée, az Európai Unió azonosító jele, amelyet 1992-ben hoztak létre. Ez egy olyan régiót, meghatározott helyet vagy kivételes esetekben országot illet, amelyet mezőgazdasági termék vagy élelmiszer megjelölésekor használnak, ha az adott régióból, helyről vagy országból származik, és amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzői ennek a földrajzi eredetnek tulajdoníthatók, valamint amelynek előállítása és / vagy feldolgozása és / vagy előkészítése a meghatározott földrajzi területen történik. Eleinte földrajzi névvel ellátott és földrajzi eredetükhöz kapcsolódó különleges élelmiszeripari termékeknek tulajdonították, de 2009 óta a borokra is kiterjesztették.
Az IGP tehát az AOC „kistestvéreként” olyan termékeket illet, amelyek kapcsolódnak a termelés, a feldolgozás vagy az előkészítés helyéhez, de amelyek összetevői nem szükségszerűen erről a földrajzi területről származnak. Minden IGP megjelöléssel ellátott terméknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, de az AOC-kal ellentétben az IGP nem garancia az elkészítés folyamatára.
Asbóth Emma
Côtes de Provence, AOC, IGP - mi micsoda?
