Ha február 14., akkor Valentin-nap. Az Egyesült Államokban - és manapság már a világ egyre több országában is - édességet, virágot és ajándékot cserélnek ilyenkor a szerelmesek, Szent Valentin nevében. De ki ez a titokzatos szent, és honnan származnak e kedves hagyományok?
Szent Valentin
A katolikus egyház legalább három különböző Valentin vagy Valentinus nevű szentet ismer el, akik mindegyike mártírhalált halt. Az egyik legenda szerint Valentin pap a harmadik században szolgált Rómában, amikor II. Claudius császár úgy döntött, hogy az egyedülálló férfiak jobb katonák, mint azok, akiknek felesége és családja van - s betiltotta a fiatal férfiak házasságát. Valentin, felismerve a rendelet igazságtalanságát, dacolt Claudiusszal és titokban folytatta a fiatal szerelmesek esketését, ám amikor felfedezték tetteit, Claudius elrendelte, hogy öljék meg. Más történetek ragaszkodnak ahhoz, hogy Terni Szent Valentin püspök volt az ünnep igazi névadója, akit II. Claudius szintén lefejezett. A harmadik történet a legelterjedtebb, amely azt sugallja, hogy Valentint azért ölték meg, mert megpróbált segíteni a keresztényeknek a zord római börtönökből való szökésben. A legenda szerint Valentin pap, aki maga is fegyenc volt, beleszeretett egy fiatal lányba - valószínűleg a börtönőr lányába -, aki többször is meglátogatta őt bezárása alatt. Kivégzése napján, február 14-én írt neki egy levelet „From your Valentine” aláírással, amely kifejezés ma is használatos. Bár a keresztény Valentin-legendák mögött meghúzódó igazság homályos, a történetek mindegyike kiemeli rokonszenves, hősies és - ami a legfontosabb - romantikus figura vonzerejét. A középkorra, talán ennek a hírnévnek köszönhetően, Valentin lett az egyik legnépszerűbb szent Angliában és Franciaországban.
Lupercalia ünnepe
Míg egyesek úgy vélik, hogy a Valentin-napot Valentin halálának évfordulójának emlékére ünnepeljük - ami valószínűleg Kr. u. 270-re tehető -, mások azt állítják, hogy a keresztény egyház Lupercalia pogány ünnepének „keresztényesítése” miatt helyezte oda a Valentin-napot. A február 15-én ünnepelt Lupercalia egy termékenységi fesztivál volt, amelyet Faunusnak, a mezőgazdaság római istenének, valamint Róma alapítóinak, Romulusnak és Remusnak szenteltek. A fesztivál kezdeteként a Luperciek, a római papok rendjének tagjai egy szent barlangban gyűltek össze, ahol a csecsemő Romulusról és Remusról egy nőstényfarkas gondoskodott. A papok egy kecskét áldoztak fel a termékenységért és egy kutyát a megtisztulásért. Ezután az áldozati vérrel meghintették a szántóföldeket és a nőket, termékenységüket kérve, amitől a római nők távolról sem féltek, hanem örömmel részt vettek benne. Később a nap folyamán a legenda szerint a város összes fiatal nője egy nagy urnába helyezte a nevét, amelyből a város legényei húztak maguknak egy cetlit, s az évre összeálltak a választott nővel.
Lupercalia ünnepe túlélte a kereszténység kezdeti felemelkedését, de törvényen kívül helyezték az 5. század végén, amikor Gelasius pápa február 14-ét Szent Valentin napnak nyilvánította. A nap azonban csak jóval később kötődött véglegesen a szerelemhez. A középkorban Franciaországban és Angliában azt hitték, hogy február 14-én kezdődik a madarak párzási időszaka, ami tovább erősítette azt az elképzelést, hogy február közepe a romantika napja legyen.
Ki az a Cupido?
Ámort gyakran ábrázolják a Valentin-napi üdvözlőlapokon, mint egy meztelen angyalkát, aki szerelmi nyilat lő a gyanútlan emberekre. A római Ámor isten gyökerei a görög mitológiába nyúlnak vissza, a szerelem görög istenéhez, Eroszhoz. Születésének beszámolói eltérőek: egyesek szerint Nyx és Erebus fia, mások, Aphrodité és Ares, megint mások Írisz és Zephyrus, vagy akár Aphrodité és Zeusz fiaként is számontartják. A görög archaikus költők szerint Erosz jóképű halhatatlan volt, aki az istenek és az emberek érzelmeivel játszott, arany nyilakkal szerelmet, ólmos nyilakkal pedig háborút szított. Csak később kezdték úgy ábrázolni, mint a huncut, duci gyereket, akivé a Valentin-napi kártyákon vált.
Tipikus Valentin-napi üdvözlet
A Valentin-köszöntések már a középkorban is népszerűek voltak, bár az írott Valentin-nap csak 1400 után jelent meg. A ma is létező, legrégebbi ismert Valentin-napi üzenet egy költemény, amelyet Károly, Orléans hercege írt 1415-ben feleségének, az Agincourt-i csatában történt elfogását követően, a londoni Tower börtönéből. A köszöntés ma is a londoni British Library kéziratgyűjteményének része.
A 18. század közepén általános volt, hogy a barátok és a szerelmesek minden társadalmi osztályból kis édességeket vagy kézzel írt feljegyzéseket cseréltek, amelyeket 1900-ra a nyomtatott kártyák kezdték felváltani a nyomtatási technológia fejlődésének köszönhetően. A kész kártyák egyszerű módot nyújtottak arra, hogy az emberek kifejezzék érzelmeiket egy olyan időszakban, amikor az érzéseik közvetlen kifejezése nem volt túl népszerű, s az egyre olcsóbbá váló postaköltségek is nagyban hozzájárultak a Valentin-napi üdvözletküldés népszerűségének növekedéséhez.
Az amerikaiak valószínűleg az 1700-as évek elején kezdték el a kézzel készített Valentin-kártyák csereberéjét, amíg az 1840-es években Esther A. Howland elkezdte árulni az első tömeggyártású lapokat Amerikában. A „Valentin anyjaként” ismert Howland kidolgozott alkotásokat készített valódi csipkével, szalagokkal és színes képekkel, s bizonyára itt kapott igazán szárnyra az a hagyomány, amelynek köszönhetően mára évente 145 millió Valentin-napi képeslapot küldenek ki, így a Valentin-nap az év második legnagyobb kártyaküldési ünnepe - Karácsony után.
A szerelmesek által érzett rózsaszín köd Valentin napján azonban nem csak kártyákkal és bonbonnal fokozható, tökéletesen passzol bele egy zamatos rozé is, az est megkoronázásaképp.
https://www.bbc.co.uk/newsround/16945378
https://www.realsimple.com/holidays-entertaining/holidays/valentines-day/history-of-valentines-day
https://www.smithsonianmag.com/history/gory-origins-valentines-day-180968156/
